Mégsem lesz kínai World Tour csapat - TOURázzunk együtt

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

TOURázzunk együtt

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRSPORT BÖLCSÉSZ SZEMMEL

Post Top Ad

Post Top Ad

2016. december 21., szerda

Mégsem lesz kínai World Tour csapat

De a volt Lampre-Merida mégis megmenekült. 


Egy csapat neve hiányzott már csak a 18-as World Tour mezőnyből, ez pedig a TJ Sport Team néven pályázó alakulat volt. Az UCI illetékes szerve november végén még nem döntött arról, hogy megkapja-e a Lampre-Meridát átvevő kínai cég a legmagasabb licencet, a hírek szerint akadtak még hiányosságok, úgymond némi papírmunka, amit pótolniuk kellett.

Rossz előjelnek tűnt azonban, hogy a decemberi edzőtáborukat lemondták, kezdett az a gyanú felsejleni, hogy az olyan sikeres bringások is, mint Rui Costa,Diego Ulissi vagy Sacha Modolo, akik maradni kívántak a csapatnál, új helyet kell, hogy keressenek.

Kedden azonban az UCI licencbizottsága meghozta a végső döntését. A csapat megkapta a World Tour státuszt.

Némi meglepetést okozott azonban, hogy a csapat neve UAE Abu Dhabi lesz. A csapat leendő kerékpárszállítója, a Colnago cég egyik arab üzleti kapcsolata sietett a kerékpárosok segítségére.A megmentő szponzor neve azonban mindeddig titokban maradt.

Ennek ellenére ez a csapat lesz a "legszegényebb" a 18 elit együttes közül, nagyjából 8-9 millió dolláros költségvetéssel számolhat.

(forrás itt és itt)

Post Top Ad