Fabio Aru: Giro és Vuelta 2018-ban - TOURázzunk együtt

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

TOURázzunk együtt

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRSPORT BÖLCSÉSZ SZEMMEL

Post Top Ad

Post Top Ad

2017. november 30., csütörtök

Fabio Aru: Giro és Vuelta 2018-ban

A sárga trikóért majd máskor száll újra nyeregbe.

(kép forrása: AFP)

Fabio Aru jövőre már az UAE Team Emirates színeiben fog versenyezni, de továbbra is elsősorban a háromhetes versenyeken igyekszik majd a lehető legjobb eredményeket elérni. A jelenlegi tervek szerint 2018-ban a Giro d'Italiát és a Vuelta a Espanát választja majd.

Aru, aki már végzett második (2015) és harmadik (2014) helyen is az olasz körversenyen, idén kénytelen volt kihagyni a megmérettetést egy térdsérülés miatt. A távolmaradás azért is fájdalmas volt, mivel a verseny épp Szardíniáról, Aru szűkebb pátriájából rajtolt. Helyette vett részt a Tour de France-on, ahol szakaszt is nyert, a sárga trikót is viselte, és végül ötödig helyen ért Párizsba. Mindazonáltal, Aru szívének a rózsaszín mez a legkedvesebb, ahogyan arról nemrég a La Gazzetta dello Sportnak is nyilatkozott. Két év (2017 előtt 2016 is) kimaradt, szeretne már visszatérni és jó eredményt elérni.

Aru még Chris Froome hivatalos bejelentése előtt nyilatkozott arról, hogy örülne, ha a négyszeres Tour de France győztes ott lenne a Girón, mert vele emelkedne az esemény presztízse.

Fabio Aru tavasszal valószínűleg részt vesz az Abu Dhabi Touron, bár azt még nem tudja, ez lesz-e az első versenye a szezonban. Után jön a Tirreno-Adriatico, majd a Milano-Sanremo, vagy a Katalán Körverseny (még nem dőlt el, melyik), lehet hogy debütál majd a Liége-Bastogne-Liége-en, hogy aztán ott legyen a Tour of the Alpson is. A Giro előtti kis négyszakaszos verseny már csak azért is fontos az olasz bringás számára, mert egyik szakasza meg fog egyezni a világbajnokság útvonalával, amin Aru szintén részt kíván venni. A Vueltára pedig mindig kihagyhatatlan versenyként gondol.

(forrás)  

Post Top Ad