Michael Goolaerts halálhíre után sok kritika érte a közösségi médiában a szervezőket, miért nem fújták le a versenyt. A belga Het Nieuwsblad megkérdezte Philippe Mariënt, a jelenleg egyik legtapasztaltabb UCI-zsűritagot. (Az idei Paris-Roubaix-t ő is csak televízión keresztül nézte, nem volt "szolgálatban".)
Mariën úgy fogalmazott, hogy egy kerékpárversenyt eleve nem lehet csak úgy lefújni, mint egy labdarúgó mérkőzést. Ez nem úgy zajlik, hogy a bíró kijelenti, itt a vége, és a játékosok levonulnak a pályáról, a nézők pedig lehetőleg fegyelmezett rendben elhagyják a stadion. Itt több mint 200 kilométeres útról van szó, rengeteg háttérmunkással és rengeteg nézővel. (+ [teszem hozzá ezt már én - P.A.] pont a Paris-Roubaix az a verseny, ahol nagyon hamar apró csoportokra bomlik a mezőny, s külön kisbusz szolgál arra is, hogy a leszakadókat begyűjtsék. Az egész versenyt szinte lehetetlen átlátni.)
Másrészt mindig is voltak és mindig is lesznek nagyon súlyos bukások egy verseny során, ráadásul késő estig még élt a remény, hogy Goolaerts életét sikerül megmenteni. Hogy végül nem így lett, azt addig, míg zajlott a verseny, nem lehetett előre tudni.
Mindez azért fontos, mert a közösségi médiában a nézők (tehát nem szakértők) felől érkező kritikus hangok csak ez után erősödtek meg, s nyilvánvalóan nem kell magyarázni azt sem, hogy a verseny népszerűsége miatt eleve jóval nagyobb médiavisszhangot kapott a tragédia, mint két évvel ezelőtt a Gent-Wevelgemen Antoine Demoitié esetében.
Philippe Mariën egyébként testközelből is tapasztalhatta már, milyen az, amikor hot topic-ká válik a zsűri egy (hibás) döntése a közösségi médiában, ő volt ugyanis 2017. július 4-én a zsűri elnöke azon a bizonyos 4. szakaszon, amelyen Peter Sagant kizárták. Azzal kapcsolatban, hogy "az internetek népe" milyen hamar képes - sokszor csak információtöredékek birtokában - túlreagálni valamit (pl. Mark Cavendish családjának megfenyegetése, stb), akkoriban nyilatkozta a belga szakember, hogy "a Tour de France szörnyeteggé változott".*
(forrás)
*az esetről részletesebben: Pethő Anita: Változások kora (Ani-And Kiadó, 2017.) 64-68. o.
